A
Beagle-ért KHE is aggódva figyelte a katasztrófa területről az
állatmentők áldozatos munkáját. Mi is azonnal jeleztük,
amennyiben beagle került bajba, segítünk, átvállaljuk és
gondozzuk amíg szükséges. Juhász Erika és a párja Laci
tele-fonáltak, hogy igen szívesen segítenek 1 bajba jutott beaglekén. Akkor már tudtunk Bigiről, akit a REX alapítvány
mentett. Így került hozzájuk ideiglenesbe, helyet biztosítva a
többi súlyosan sérült kutyusnak a menhelyen. Köszönet érte.
"A "vörös
iszap" katasztrófa után mi is döbbenten figyeltük az
eseményeket, az a kérdés kavargott bennünk, hogyan
következhetett ez be?? Próbáltunk belegondolni, ha ez velünk
történt volna meg, de nem, ebbe belegondolni sem lehet... :o(
Azonban mi is tenni szerettünk volna valamit, még ha csak egy
kis dolgot is. Mivel nekünk van két beagle kutyusunk, kertes
házban lakunk, van tapasztalatunk a beagle kutyákkal, Benny és
Ördi is befogadott beagle-k, adott volt minden ahhoz, hogy
jelentkezzünk ideiglenes befogadójának egy rászoruló beagle-nek.
Fel is vettük ez ügyben is a kapcsolatot a Beagle
fajtamentőkkel. Ők folyamatosan figyelték/ figyelik az
eseményeket, szervezik az adományok lejuttatását a katasztrófa
helyszínére. Rajtuk keresztül került ide Bigi a beagle, (mikor
már kiadható állapotban volt), a Rex Alapítványtól. Bigi erős,
jó kedvű kutya, biztosak vagyunk benne, hogy hamar felépül.
Gazdái, közöttük 4 kisgyermek várják haza, ha majd lesz újra
olyan, hogy Otthon. Mindenestre megnyugtattuk a gazdikat, hogy
vigyázunk Bigire, míg ők rendezni tudják az életüket. Ezt
valószínűleg kutyusaink is hasonlóan gondolták, mert Bigit az új
jövevényt azonnal befogadták a falkába."
English:"After the "red slob" disaster, we were
following the events with dismay, and we kept asking how this
could have happened... We tried to imagine all these happening
to us, but no, it is not possible to imagine... :o( We also
wanted to do something, even if not a big thing. As we have two
beagles, and we live in a house with a garden, we are
experienced with beagles, we adopted Benny and Ördi, too, so we
had everything to volunteer as a foster home for a beagle in
need. We contacted the beagle rescue. They were/are keeping an
eye on the events, organizing the donations to get to the place
of the disaster. They helped us get Bigi, the beagle from the
Rex Foundation (as soon as he was ready to got to a foster home).
Bigi is a strong and cheerful dog, we are sure he will recover
soon. His owners including 4 children are waiting for him to go
home - as soon as they will have a home again themselves. At
least we reassured his family, and told them we take good care
of Bigi till they reorganize their own life. Probably, our dogs
thought the same, as the accepted the newcomer in the pack right
away."